SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Kultúra | Kiemelkedően sikeres évet zárt a Müpa


MTI: Kiemelkedően sikeres évet zárt a Müpa
2018-01-15 06:46 |



Kiemelkedően sikeres évet zárt 2017-ben a Müpa Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója szerint.

Az MTI-nek adott interjújában azt is kiemelte, hogy a Müpa mára egy erős kulturális márkává vált hazai és nemzetközi szinten egyaránt.

Mint az intézmény vezetője kiemelte, a magyar kulturális élet komoly turisztikai vonzerőt jelent a nemzetközi piacon, és ehhez hozzájárultak eddig is a Müpa programjai, fesztiváljai, amelyek országimázst erősítő eseménysorozatoknak is számítanak.

Hozzátette, hogy a magyar és a külföldi közönség tavaly is nagy számban látogatta a Müpa olyan saját szervezésű programjait, mint a mindig egy-egy zeneszerzőt középpontba állító maraton, a Budapesti Wagner-napok, a Régizene Fesztivál, a Jazztavasz, a Hey, June! könnyűzenei fesztivál vagy az olyan nagy összművészeti eseményeket, mint a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál.

"A művészek nagy része is szívesen tér hozzánk vissza, a körülményeket és a közönséget egyaránt dicsérik" - mondta Káel Csaba, aki szerint az intézmény sikere a színes programkínálat és a világsztárok vendégszereplései mellett a komoly marketing- és pr-tevékenységnek is köszönhető.

Az intézményvezető elmondta, hogy a Müpa számos programmal igyekszik megszólítani a fiatalabb közönséget is. Vasárnaponként például a 6-12 éves korosztály a Cifra Palota ideje alatt ismerkedhet meg a Müpa önálló fejlesztésű zenei VR (virtuális valóság)-játékával, amely a gyerekek zenei nevelését segíti, egy fejre erősíthető VR-szemüveg és fejhallgató segítségével. Az eszközökkel egy virtuális koncerttermet lehet bejárni, amelyben a gyerekek a különböző hangszerekkel találkozhatnak közelebbről.

Az innovációk között említette még, hogy a Müpa az európai kulturális intézmények között szinte elsőként kezdett alkalmazni olyan ügyfélkapcsolati (CRM) informatikai rendszert, amely abban nyújt segítséget, hogy a közönség igényeihez még inkább illeszkedő kínálatot tudjanak kialakítani.

Káel Csaba kiemelte, hogy tavaly az intézmény több neves díjat kapott a kommunikáció és marketing területén, köztük az egyik legnagyobb elismerés a rendezvényszakma Oscar-díjaként is emlegetett Bea World - Best Event Awards arany elefántjának elnyerése volt: a nyári FINA világbajnokság Müpa által szervezett nyitóelőadása Live Entertainment kategóriában lett a világ legjobbja. Emellett az év legkiválóbb megnyitóit, ünnepi ceremóniáit elismerő Opening/Celebration kategóriában is ezüst trófeával díjazták a produkciót, amelyet csak a 2016-os riói nyári olimpia megnyitója előzött meg.

A vezérigazgató az eredményekről szólva kiemelte azt is, hogy a Müpa hűségprogramjában már több mint tizenkétezer regisztrált néző vesz részt és tavaly a jegy- és bérleteladásokban is rekordot értek el.

Az idei évre kitérve hangsúlyozta, hogy a Müpa folytatja nagysikerű sorozatait és 2018-ban is számos világsztár lép fel falai között. Január 25-én például Riccardo Chailly vezényli a Filarmonica della Scala zenekarát, a 2018-as maraton programja pedig február 4-én a 100 éve született amerikai zeneszerző, Leonard Bernstein előtt tiszteleg.

Február 10-én Eötvös Péter vezényletével a zeneszerző saját, legújabb operáját, a Senza sanguét és Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című darabját hallhatja a közönség, Jonas Kaufmann és Diana Damrau pedig február 22-én ad dalestet. A Régizene Fesztiválon a Versailles-i Barokk Zenei Központtal (CMBV) együttműködésben Jean-Philippe Rameau A gáláns indiák című darabját mutatják be Vashegyi György vezényletével és az Orfeo Zenekar, valamint a Purcell Kórus közreműködésével.

Az évad során a Müpában fellép még Joyce DiDonato és az Il Pomo d'Oro Zenekar, valamint Bobby McFerrin, a Budapesti Wagner-napokon pedig új bemutatóként a Trisztán és Izoldát hallhatja-láthatja a közönség 2018-ban Cesare Lievi rendezésében, Fischer Ádám vezényletével.

Folytatódik a Literárium irodalmi sorozat, az újcirkuszi és a Vers-estek sorozat is, akárcsak a Müpamozi, a Müpa Live Webcast HD minőségű közvetítéseinek köszönhetően pedig az intézmény egy-egy koncertjét online nem csak a Müpa weboldalán, de akár a közösségi média felületein is online lehet követni a világ bármely pontjáról.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!




Kaspersky Lab | Budapest Airport | BDO | Telenor | FHB | Lufthansa | E.ON | UPC | BMW | LG | ingatlan  | MOL | Telekom | Tesco | ABB | NMHH | Wizz Air | Románia | GDPR | ESET | Huawei | SPAR | GVH | K&H