SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Rekord utasforgalom a debreceni repülőtéren


MTI: Rekord utasforgalom a debreceni repülőtéren
2018-01-23 16:06 |



A debreceni repülőtér utasforgalma 2017-ben meghaladta a tervezett 300 ezret - közölte a légikikötő járatfejlesztési igazgatója az MTI-vel.

Tamás László tájékoztatása szerint Magyarország második legnagyobb, schengeni kritériumoknak is megfelelő repülőterét 2017-ben több mint 318 000 légi utas használta. A növekedés 2016-hoz képest 12 százalékos volt, ami egy év alatt 33 784 utassal többet jelentett.

Minden idők legjelentősebb decemberi utasforgalmát érte el a Debrecen Airport 2017-ben: a korábbi év azonos időszakához képest 17 százalékkal többen, mintegy 22 400-an fordultak meg a repülőtéren az év utolsó hónapjában - tette hozzá az igazgató.

A Wizz Air Debrecenben állomásozó bázisgépének, illetve a Lufthansa City Line menetrend szerinti járatainak és az erős nyári charter forgalomnak köszönhetően 2018-ban további jelentős utasfogalom-bővülésre számítanak - jelezte Tamás László. Megjegyezte, hogy december 18., a moszkvai járat indulása óta már nyolc európai és izraeli régióval van közvetlen menetrend szerinti összeköttetése Debrecennek.

A legtöbb, heti tíz járat Debrecen és London-Luton között közlekedik, de márciustól a jelenlegi heti háromról ötre emelkedik a Lufthansa City Line Debrecen és München között közlekedő járatainak a száma is. A nyári charterek száma új, Barcelona-járattal bővül az idén.

Tamás László kiemelte: a repülőteret üzemeltető Xanga cégcsoport és Debrecen önkormányzata is elkötelezett, hogy minél több charter és menetrend szerinti, valamint cargo járat is üzemeljen a debreceni repülőtérről, ennek érdekében intenzív tárgyalásokat folytatnak számos nemzetközi légitársasággal.

A repülőtér katalizátor szerepe a régió turizmusában, valamint Kelet-Magyarország gazdasági fejlődésében ma már megkérdőjelezhetetlen - mondta a járatfejlesztési igazgató az MTI-nek.








TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!