SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Élelmiszeripar | Whiskey-k a csúcson


IWSR: Whiskey-k a csúcson
Külföld | 2014-10-10 14:51 | Red Lemon



Idén is rangsorolta a világ legjobb párlatait az International Wines and Spirits Record, ahol a Jack Daniel's holtversenyben az első helyen végzett.

Az amerikai whiskey a tavalyi harmadik helyről lépett előre, ezzel maga mögé utasítva a Hennessy-t - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben. Ebben az évben összesen 144 brand kerülhetett be a legjobbak közé.

Legalább 20 ezer darab 9 literes kartonnal kell értékesíteni egy italból ahhoz, hogy jegyezzék az IWSR listáján, emellett követelmény az is, hogy a márka jelen legyen a nemzetközi piacon. A 2014-es rangsort többek között a tavalyi eladási adatok, az elért növekedés és az ital ára alapján állította össze a szervezet. Az első két helyezett, a Jack Daniel's és a Johnnie Walker, azonos pontszámot ért el.

A szakértők szerint az amerikaiak kedvenc whiskey-je a minőségen kívül, erős brandépítési stratégiájának köszönheti előretörését. Ráadásul a márka legújabb húzása, a lágyabb ízek kedvelőit megcélzó Tennessee Honey is sikernek bizonyult, ugyanis a legfrissebb adatok szerint megnőtt a női vásárlók száma az új termék bevezetésével.

A közel 150 italt felsorakoztató listán figyelemre méltó eredményt ért el a Finlandia is, a vodkák közül az ötödik helyet szerezte meg, míg összesítésben a 15. helyen végzett. Az el Jimador kategóriájában szintén ötödik lett, míg a teljes listán a 85. helyet foglalja el.
A Jack Daniel's, a Finlandia és az el Jimador is a mértékletes alkoholfogyasztás híve.







TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL







-tól   -ig
Internet  |  Légi ipar  |  Gazdasági Jog  |  Karrier  |  Gyógyszeripar  |  Hirdető/márka  |  Ügynökség  |  Kutatás  |  Mobil  |  E-biznisz  |  Kereskedelem  |  Logisztika  |  DM/Promóció  |  Design  |  Rendezvény  |  Felelősség  |  PR  |  Pénzügy  |  Konferencia  |  Kultúra  |  Oktatás  |  Pályázati projekt  |  Üzlet  |  Környezet  |  Támogatás  |  Digitalizáció  |  Energia  |  Technológia  |  Statisztika  |  Építőipar  |  Élelmiszeripar  |  Mezőgazdaság  |  Ingatlan  |  Egyéb  |  Outdoor/indoor  |  Idegenforgalom  |  Szponzoráció  |  Média  |  Járműipar  |  Tőzsde  | 

TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!