|
|
|
|
|
SAJTÓKÖZLEMÉNYEK | Idegenforgalom | Még népszerűbb a Balaton a nagy melegben
IDEGENFORGALOM
MTI: Még népszerűbb a Balaton a nagy melegben
2018-08-21 15:16 |
A hétvégén rekordot döntött a balatoni strandok látogatottsága, kedvez a forró nyár a balatoni szállásadóknak is - derül ki a szállás-, kemping- és strandüzemeltetők MTI-nek adott nyilatkozataiból. Az idén akár kétjegyű is lehet a vendégforgalom növekedése a Balatonnál - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) elnöke az MTI-nek. A 23 tagszervezetet, illetve közel 3 ezer turizmusban érdekelt balatoni vállalkozót tömörítő szervezet elnöke rámutatott: rendkívül felértékelődtek és keresettek lettek a magánszálláshelyek, így a tótól távolabbi települések is jobban részesülhetnek a turizmusból. Tapasztalatai szerint nagyon nehéz most szállást találni a Balatonnál. Akadnak, akik kocsikban alszanak, vagy sátrat vernek fel a kocsijuk mellé - tette hozzá Hoffmann Henrik. A szakember túlzónak nevezte a nyár eleji, munkaerőhiány miatti aggodalmakat, hiszen a vendéglátóhelyek egyre magasabb színvonalon, felkészülten teljesítenek.
A balatoni strandok óriási hétvégi forgalomról számoltak be. A keszthelyi strandok látogatottsága rekordot döntött szombaton, az átlagoshoz képest mintegy 30 százalékkal többen váltottak jegyet - tájékoztatott a Keszthelyi Városüzemeltető Nonprofit Kft. strandüzemeltetésért felelős munkatársa. Csendes Antal elmondta: a 3500 ember befogadására alkalmas Városi Strandon szombaton teltház volt. A Helikon Strandon - amelyet többnyire a helyiek látogatnak - az átlagosnál mintegy 30 százalékkal többen fürödtek ezen a napon. Pintér Tamás, Siófok városüzemeltető cége, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy az esőzések miatt a város két fizetős strandjának eddigi forgalma valamivel elmaradt a tavalyitól, de ezt még ellensúlyozhatja, ha augusztusban száraz, meleg marad az idő. A hétvégéken 60 százalékkal több a strandoló, mint hétköznap, főleg hőségriadó idején. A legutóbbi hétvégén csaknem megtelt a 13 500 főt befogadni képes Nagystrand, a PLÁZS - mondta el. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke az MTI érdeklődésére arról tájékoztatott, hogy hőség idején megnőnek a legutolsó pillanatokban leadott foglalások az olyan szállodáknál, amelyeknek van medencéjük, vagy a közelükben strand található. Könyid László - aki a hévízi Hotel Európa Fit vezérigazgatója is egyben - úgy tapasztalta: az utóbbi egy-másfél hétben megszaporodtak az akár csupán három napon belüli foglalások, amelyek egyébként ritkák a szállodáknál. A tavaly augusztusi foglalásokkal összehasonlítva az idén 5-10 százalékkal nőtt országszerte a medencével rendelkező vagy strandközeli szállodák kapacitásának kihasználtsága, ami plusz vendégéjszakákat és bevételt jelent. A hévízi szállodánál például közel 15 százalékkal emelkedett a foglaltság az utolsó pillanatokban érkezett vendégek jóvoltából - tette hozzá az MSZÉSZ elnöke. A Balaton déli partjának legnagyobb szállodája, a 271 szobás, 4 és 5 csillagos minősítésű szálláshelyeket adó hotel Azúr értékesítési igazgatója, Sternóczky Balázs arról számolt be az MTI-nek, hogy a kapacitás-kihasználtságuk eddig a tavalyi évhez hasonlóan alakult, a bevételük azonban nőtt, mivel átlagosan 8 százalékkal emelték az árakat. A külföldi vendégek aránya valamivel csökkent, jelenleg 35 százalék. Továbbra is a német turista a legtöbb és a korábbi éveknél többen jönnek Szlovákiából, Cseh- és Lengyelországból. Lengyel Ernő, az Anna-bálokat rendező, négycsillagos, száz szobás, vendéglőt is üzemeltető balatonfüredi Anna Grand Hotel tulajdonos vezetője arról számolt be, hogy szerény, 3-4 százalékos forgalomnövekedést terveztek erre az évre, amit eddig teljesítettek. Az áraikat átlagosan egy-két százalékkal emelték. Az éttermi áfacsökkentést teljes egészében a bérek emelésére fordították. A szakképzett munkaerőhiány, és az emelkedő munkabér komoly probléma - jelezte Lengyel Ernő, hozzátéve: az idén eddig még sikerült megoldaniuk, de nincs a rendszerben több tartalék. Júniusban 80, júliusban 90 százalék körül alakult a kapacitáskihasználtságuk, a hétvégén viszont már teltházzal üzemeltek. Vendégkörüknek tíz éve még a fele, az idén mintegy 35 százaléka külföldi, a legkülönbözőbb országokból. Székely Ferenc, a 8 kempinget üzemeltető Balatontourist Kft. általános igazgatóhelyettese az MTI-nek azt emelte ki, hogy egyre több a környékbeli programokhoz, fesztiválokhoz kapcsolódó szállásigény. Az idén eddig több mint 80 ezer vendég mintegy 300 ezer vendégéjszakát töltött el az egységeikben. Az augusztus 5-ig összegzett adatok szerint a vendégszám 0,4 százalékkal, a vendégéjszakák száma 1,5 százalékkal nőtt a tavalyi év hasonló időszakához képest. A külföldi vendégek aránya az idén 40 százalék, némileg nőtt. A legtöbben Németországból, Dániából, Hollandiából, Csehországból, Lengyelországból és Ausztriából érkeztek.
TOVÁBBI ANYAGOK EBBŐL A KATEGÓRIÁBÓL
|
![]() ![]()
Internet |
Légi ipar |
Gazdasági Jog |
Karrier |
Gyógyszeripar |
Hirdető/márka |
Ügynökség |
Kutatás |
Mobil |
E-biznisz |
Kereskedelem |
Logisztika |
DM/Promóció |
Design |
Rendezvény |
Felelősség |
PR |
Pénzügy |
Konferencia |
Kultúra |
Oktatás |
Pályázati projekt |
Üzlet |
Környezet |
Támogatás |
Digitalizáció |
Energia |
Technológia |
Statisztika |
Építőipar |
Élelmiszeripar |
Mezőgazdaság |
Ingatlan |
Egyéb |
Outdoor/indoor |
Idegenforgalom |
Szponzoráció |
Média |
Járműipar |
Tőzsde |
![]()
TÖLTSE FEL!
Küldjön nekünk Ön is sajtóközleményeket, melyeket ellenőrzés után ingyenesen megjelenítünk! A feltöltéshez regisztráció szükséges, ami szintén ingyenes!
![]()
játék | modern technológia | gumitisztítás | cikória | életmód | REGIO JÁTÉK | bélflóra | BioTechUSA | ajándékozás | Docler Holding | bögre | pizza | autó | gluténmentes | parasport | ÁNYK | rost | hüvelyflóra | felni | Szerencsejáték | ipari relék | Matcha | Pizzame | esztétikai orvoslás
|
|
PARTNEREINK
|